Evés, morgás, agreszió

Amikor haza viszel egy kölyök kutyát, az  elkövetkező hetek, az megismerkedésről, a játékról, a napi rutin kialakításáról szólnak. Össze kell szokni a kutyával, ki kell alakítani számára az új szabályokat.
Ez a nevelés, a szocializáció. 
Nem bonyolult dolgok ezek, mégis sok embernek gondot okoz, mert sok ellentétes véleményt hall, vagy saját maga is rendelkezik néhány téves elképzeléssel.  Komoly gond és az utóbbi években a legtöbbször előforduló kérdés, probléma, hogy a  kölyök kutya morog , hörög és „veszélyesen „ agresszív. Minden fajtánál előfordul, de a rottweilernél sokkal nagyobb figyelmet kapott a kelleténél.  Mindenkit rettegéssel tölt el a gondolat, hogy, ha most morog, mi lesz később, ha nagy lesz! Akkor aztán veszélyes kutyává is válik, mert a rottweiler ilyen!!! 
Sikerült elbizonytalanítani  az embereket és ez a bizonytalanság rossz megoldásukat szül. 
Mindenki  vagy leakarja győzni a kutyát , letörni, megtörni, hogy később nehogy baj legyen, vagy megnyugtatni, hogy jaj kutyuskám ezt nem szabad, ne legyél mérges! Mindkettő hibás hozzáállás. 
A kutya kommunikációs jelzésében a morgás, figyelmeztetés ! Ezzel közölni akar valamit. Nem egyformán morog és némelyik rottweiler megelégedésében  morgolódik.
A kutyák, a rottweilerek sem mind egyformák.  Van amelyik domináns jellem és azért morog felsőbbrendűen, van amelyik bizonytalanságában teszi ugyanezt. A kutyák értelmes és érzelmes lények, de az ösztöneik és a tanult viselkedésük irányítják őket.
A kutya egy meglévő ösztönkészlettel születik.  A tanulás az, ami „hozzá tesz vagy elvesz „ebből az ösztönkészletből.  Négy hetes kortól, formáljuk és alakítjuk a kutyát, mi emberek (is ) tudatosan, vagy tudattalanul .
Nézd ezt a videót!
A tükör és Cintaralla

A 11 hetes kölyök kutya, ösztönösen morog a szemben levő kutyára ! Ő nem tudja, hogy az a tükörképe! Arra reagál, amit lát! Szemben áll vele egy kutya és feszülten nézi! Ez a kihívás, a harcra készülés jele –ezt diktálja az ösztöne,de ő még egy kölyök kutya! Nincs tapasztalata, hogy mit kell tennie, hiába szagol oda ösztönösen , szag sincs ami eligazítaná, a „másik kutya” is furcsán reagál, a kutyának értelmezhetetlen az esemény.  Picit hátrál  a lábamhoz, rám néz , tőlem várja a megoldást!!!  Ahogyan én viselkedem, úgy fog ő is.
Így van ez az etetéssel is.  Ahogyan te viselkedsz, úgy fog ő is viselkedni, de! Tisztában kell lenni vele, hogy az étel őrzése, birtoklása, szintén ösztönös cselekvés!!



Nézd az öthetes kutyát! Kap egy sült csirkecombot. Sose látott még ilyent, nem tudja, mit kezdjen vele. Szagolgatja, nyalogatja. Semmi gondja nincs vele, amikor odanyúlok! Hiszen mindig én adom neki az ennivalót, sose vettem még el tőle, miért is féltené? Nincs testvére, ők se fenyegették, nem kellett harcolni az ételért! Eddig még az anyjával se! Mivel tápot evett eddig, ez a szag és a hús maga is furcsa neki.
Az anyja helyett, megmutattam mit kezdhet a hússal! Eltörtem, pici falatokra szedtem, hogy enni tudja. Rá is jött, hogy ez finom! Megsimogattam. Pici morgással jelezte, hogy hagyjam abba!

De én nem hagytam, de egyre jobban és határozottabban simogattam! Ő erre válaszul egyre erősebben és egyre agresszívebben hörgött. Jót kuncogtam és békén hagytam, egyen nyugodtan. Ott álltam mellette, de nem beszéltem hozzá, nem tornyosultam fölé és ideges hangon sem próbáltam szidni, amiért morgott rám. Amikor megette elhívtam egy lépést hátralépve, és adtam még falatokat neki kézből.  Így megtanulja, hogy tőlem nem kell féltenie az ennivalóját, de én vagyok az, aki még adhatok neki.
Amikor tálban kapja az ennivalót, ugyan ez történik. Mellette állok, de nem beszélek, nem nyúlok a kutyához, az ételhez sem. Amikor megette elhívom a táltól, elvonom a figyelmét egy picit gyorsan felemelem a tálat, teszek bele néhány falatot, majd tartom a kezemben a tálat és kínálom neki. Megeszi, elviszem a tálat. Majd visszamegyek és picit játszom vele, megdögönyözöm és megsimogatom. 
Ezt minden evésnél „eljátsszuk” 4-5 ször, majd háromszor, majd kétszer egy nap.  Így mire felnőtt kutya lesz, döntően megbízik bennem és nem kell harcállásban megennie a vacsorát!
 
Így írtam az eseményről egy éve:
Egyetlenke, Izabella, Izi becenevet nevet kapta a gazdijától. Bizony ő egy nagyon határozott, nagyon domináns szuka , aki megizzasztotta egy picit a családot, mert az első hetekben sikerült félre nevelni.  Minden helyzetben domináns agressziót mutatott. Nekünk sikerült helyretenni a kutyát, rábírni a gazdit, hogy másként kell a kutyával foglalkozni, mint ahogyan ő elképzelte. Azóta nincs gond vele.

1 megjegyzés:

Gréti írta...

Szia!
"Amikor tálban kapja az ennivalót, ugyan ez történik. Mellette állok, de nem beszélek, nem nyúlok a kutyához, az ételhez sem. Amikor megette elhívom a táltól, elvonom a figyelmét egy picit gyorsan felemelem a tálat, teszek bele néhány falatot, majd tartom a kezemben a tálat és kínálom neki. Megeszi, elviszem a tálat. Majd visszamegyek és picit játszom vele, megdögönyözöm és megsimogatom.
Ezt minden evésnél „eljátsszuk” 4-5 ször, majd háromszor, majd kétszer egy nap. Így mire felnőtt kutya lesz, döntően megbízik bennem és nem kell harcállásban megennie a vacsorát!"
Akkor Izit ezzel a módszerrel sikerült teljesen lenevelni az ételféltésről?