Gyakran ismételt kérdések

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
 
Az első hat hónap folyamatos tanulással, a gazdához való kötödés kialakításával telik! Ne hanyagold el! Ne halogasd, hogy majd ráér! Most még könnyedén formálhatod, alakíthatod. Együttműködő, készséges, de ha magára hagyod, várod, hogy fel nőjjön, mint a „gomba” , fizikailag nehezebb lesz. Nagy lesz, erős lesz, saját utakon akar járni és az bizony megizzaszt.
Szobatisztaság
tipp: a szobatisztaságra nevelésnél kihasználjuk azt a tényt, hogy a kutya az alvó helyére nem piszkít. Biztosak lehetünk benne, hogy alvás és ébredés után 10 percen belül pisil és kakil. Ezért, minden alvás és ébredés után, rögtön vigyük ki a szabadba. Várjuk meg, majd dicsérjük, amikor elvégzi kinn a dolgát! Ha ügyesen csináljuk, a kutya néhány nap után jelzi, hogy „kint dolga van” Figyelem! 1-2 óránként, majd 3-4 óránként biztosan ki kell vinni a 8 hetes, három, 4 hónapos kutyát is.
Igaz ez a kennel vagy kert” tisztaságra „is. Ha azt szeretnénk, hogy máshol is elvégezze a dolgát, a séta alkalmával ki kell várni míg pisil, vagy kakil és jól megdicsérni.

Nyakörv, pórázhoz szoktatás
tipp: már egészen pici korban 7-8 hetesen elkezdhetjük. Könnyű, laza textil nyakörvet, pórázt használjunk ehhez. Először a nyakörvet tegyük rá étkezés előtt,majd a pórázt is, amit akár a földön is húzhat kezdetben. Az éhes kölyök az evéssel lesz elfoglalva , így szinte észrevétlenül hozzászokik a nyakörvhöz, pórázhoz, ami így már a kezdetektől pozitív élménnyel kapcsolódik össze. Amikor elmulasztottuk ezt az időszakot, az elv ugyan ez. Játékkal vonjuk el a kutya figyelmét a nem szeretem nyakörvtől.
A második oltás után és nem hónapokkal később fogunk hozzá!!!



Séta
tipp: A kutya vezetésének helyes módja az, hogy a kutya mindig a bal oldalunkon van. Amikor a nyakörv és a póráz viselése már természetes neki, induljunk egy kisebb sétára.
Jutalomfalattal, kedvenc játékkal felszerelkezve vegyük rá, hogy pórázba feszülés nélkül, önként és dalolva kövessen minket. Figyelem! Ne mi őt! Csak akkor haladhatunk előre, ha a póráz laza és mi irányítjuk az eseményt, nem a kutya. Nincs helye rángatásnak, pániknak. Türelmesen, a kutyát motiválva, jutalmazva vegyük rá, hogy mellettünk haladjon. A városban nehéz szabadon futkározásra való helyet találni, ezért a flexi póráz hasznos lehet, de mindenképpen előbb a szabályos pórázon haladást tanítsuk, majd utána engedjük bóklászni, szimatolni.
Amikor már korrigálni kell: bizony a pórázrántásra, picit erősebb figyelmeztető jelzésre szükség lehet. De itt is nagyobb hangsúly van a motiváción, mintsem türelmetlenül rángassuk, fojtogassuk a kutyát. Nagyon vehemens, figyelmetlen, erőszakos, rosszul szocializált kutyánál, speciális technikák, amit a kutya megkíván.
Behívás (vezényszava: hozzám)

Napi feladat, rendszeres sétát igényel.
De én nem merem elengedni, hangzik a válasz legtöbbször. Pedig muszáj!! E -nélkül nem tudja megtanulni. A városban a legeslegfontosabb a biztos behívás, bárhol, bármikor, bárhonnan. Ezért a pici kutyával ezt hangsúlyosan gyakoroljuk.
Amikor bizonytalanok vagyunk: Válasszunk a behívás tanulásához, olyan időszakot, amikor nincs körülöttünk semmilyen zavaró tényező. Tágas terület, forgalomtól távol, bekerített kutyafuttató a legjobb hely a gyakorláshoz.
Elengedjük játszani, majd egy kis idő múlva hívjuk magunkhoz. A pici kutya még meglévő követési ösztönét kihasználva, kedves szóval hívjuk, csalogatjuk magunk felé.Gyere, gyere, gyere..... Ha, vonakodna, ne felé menjünk, picit forduljunk el , tegyünk, úgy mintha magára hagynánk. Lelkesen szaladni fog utánunk. Amikor hozzánk ér, kezdetben guggoljunk le hozzá, dicsérjük, finom falattal jutalmazzuk.Itt a képen én már felálltam és a később megtanulandó gyakorlat szerinti pózban, magam előtt ültettem.
 Amikor elmulasztottuk pici korban tanítani, gyakorolni a behívást , nagyobb kutya tanításánál is ez az elv, de ott tíz méteres pórázt használunk, mert ott már korrigálni kell egy helytelen viselkedést. Ha hívásra a kutya vonakodna felénk jönni, a pórázkezelésével (pici rántás) segítünk neki a helyes irány megtalálásában. Majd ha, elindul felénk kedvesen biztatjuk, amint hozzánk ér dicsérjük, falattal, vagy játékkel jutalmazzuk.
Ezt a technikát alkalmazzuk kutyák között is. Mivel sok kutya, sok az elvonó inger, hagyunk időt a játékra nem hívjuk el szinte azonnal amikor elengedtük.
Úgy is gyakorolhatjuk, hogy a gazdi eltávolodik, a segítő tartja addig a kutyát, majd hívásra engedi a gazdához futni. A hozzám vezényszóhoz, mint minden vezényszóhoz, ami vizsgarendszerű kiképzésnél használatos, tartozik egy elvárt formai elem, ahogy kivitelezni kell a gyakorlatot. Ezért , ha nem vagyunk ezzel tisztában használhatunk másik szót, hogy ne tanítsunk "hibát".
Mit taníthatunk?  Az egész élet, maga a tanulás a kölyök kutya számára, de néhány gyakorlat amit taníthatunk.
Leül (vezényszava:  ül)

 


tipp: Vegyünk a kezünkbe egy finom falatot, és felhívjuk rá a kutya figyelmét. Amint megpróbálja elérni, nyúl felé, ugrál a feje fölé tartjuk, oly módon, hogy ne érhesse el, de lássa. Az eredménytelennek bizonyuló ugrálás, próbálkozások során a kutya előbb-utóbb leül, tekintetét a falatra, kezünkre szegezve. Ebben a pillanatban a vezényszó elhangzásával egy időben oda kell, adjuk neki az áhítat tárgyát a falatot. Ezt a pillanatot nevezzük pozitív megerősítésnek. Ugyan így járunk el, ha a kedvenc játékával szeretnénk motiválni.

Lefekszik (vezényszava: fekszik vagy feküdj)

tipp: Ha már tud, „ül” vezényszóra ülni, ebből is taníthatjuk, a fekszik tanítását. Zárt kézben jutalomfalattal megpróbáljuk fekvő pozícióba csalni a kutyát, Amint, lefekszik kinyitjuk a tenyerünket és megjutalmazzuk a kutyát, közben határozott hangon mondjuk a fekszik vezényszót.
.
Akadály ugrás:( vezényszava : akadály)




tipp: Pici, könnyen ugorható, a kutya méretének megfelelő akadállyal kezdjük, majd ahogy nő emeljük a magasságot. Kedvenc játék, jutalomfalat követésével ugrani fog, ha nincs alkalma kikerülni az akadályt. Amint átugrotta, dicsérjük, jutalmazzuk játékkal. Ha kell, ugorjunk vele, vagy használjunk nyakörvet, pórázt, de csak a kormányozáshoz. Semmi esetben sem lehet kényszerítő eszköz fiatal kutyánál.
Létra: vezényszava: létra)
tipp:Türelmesen, könnyű pórázzal , motivációval vezetjük fel a kutyát. Falat, játék, víz, biztató hang. Nagyom ügyelünk, hogy a kutya ne ugorjon, ne essen le! Fiatal kutyánál nem kell siettetni a folyamatot , ha első alkalommal nem menne .

Kúszó:( vezényszava:kúszik)

tipp:Falattal, labdát előre gurítva próbálkozunk. Nagytestű kutyánál, előbb a fekvést , majd utána szépen falatonként araszolva csalogatjuk. Erőszaknak nincs helye! Mindet meg tud oldani a kutya, ha időt adunk rá. ( van, hogy át kell billenteni a kutyát a pánikból, de azt csak a legvégső esetben, az iskolás korban felügyelettel, nagy körültekintéssel. Andris segítségével)
Labda visszahozása: (vezényszava: apport ,hozd)

( amikor szívesen játszik , nagyon érdeklődik a labda után, de azzal elszalad és nem hozza vissza, vagy nem adja át)
tipp: kettő egyforma labdát használjunk. Gurítsuk el az egyiket, a kutya boldogan veti magát a guruló zsákmány után, megszerzi és bekebelezi. Mi ne akarjuk elvenni tőle, de egy közös játékot kínálunk fel neki. Kezdjünk el a másik labdával játszani, és ha a szájában a másik labdával felénk jőve érdeklődik a másik labda után, játszunk tovább vele. Egyszer csak el fogja engedni a saját labdáját és a miénk kerül az érdeklődése középpontjába, amivel mi meg is jutalmazzuk, oda dobjuk neki. Hamar felismeri a szabályt, hogy a játékát nem elszerezni akarjuk, de másikat adunk neki. Ehhez már könnyű az ereszd vezényszót megtanítani.
Vagy a labda, tárgy elcserélése jutalom falatra.
Pacsi (vezényszava: pacsi vagy köszön)

tipp: ültesd le, vedd rá, hogy az egyik mancsát a kezedbe tegye, azonnal jutalmazd meg finom falattal, dicsérettel, majd kösd hozzá a vezényszót is mondd neki hogy PACSI! Ismételd meg vele naponta többször.
Ez csak egy lehetséges trükk tanítása, lehet mást is. Csak legyen feladat, amit megtaníthat és büszkélkedhet pl: ha nem ugrik akadályt.

Nincsenek megjegyzések: