Hogyan viselkednek a kutyaoviban?

Egy nagyon izgalmas , sok érdekes tanulságot hozott, amikor az "új kor", kutya óvódás időszakában figyelhettem meg a kutyáinkat.


Idegen fajtával és fajtatársakkal való viselkedésüket is szemlélhettem, mert más tenyésztőtől származó rottweilerek is jártak az óvódás csoportomba.
Ebből az alomból nem tartottunk meg kutyát, de Atlasz, Aldó-Brutusz , rendszeresen jöttek az oviba szombatonként.
Egy hétvégén a harmadik kan testvérük is csatlakozott hozzájuk, de arról nincs felvételem.
Akkor már második éve vezettem a kutya óvodát,kialakult rend és elképzelés szerint.
Jól ismertem a kutyáinkat, hiszen nálunk születtek, cseperedtek és még "csak" két hónap telt el, új otthonukban, új gazdáiknál. Ez az idő elég volt, hogy a tanulás révén picit módosult a rangsor, az első találkozásnál a két kan "összemérte" az erejét.
Természetesen beavatkoztam és határozott neemmm, kíséretében eltereltem egymásról a figyelmüket és felkínáltam nekik egy barátságos megoldást. Azaz eldöntöttem helyettük a rangsorvitát. Közéjük léptem, határozott testjelekkel  és a kakaskódokat elfordítottam egymástól.
Szerencsés helyzet volt, hogy jól ismertek engem, a hangom jelentett valamit számukra, még mélyen élt bennük , hogy az alomban én vagyok az irányító személy.
Érdekes volt, hogy csak a testvér kanoknál alakult ki verekedés amibe bele kellett avatkozni, az összes többi kutyánál nem. A többség a domináns pózra már megadta magát. Elfordultak vagy megadó pózba helyezkedtek.Nem volt látványos villongás.

Meg is lepődtek sokan milyen kedvesek, barátságosak a rottweilerek . Élményszámba ment, hogy megsimogathatták.





Nagyon örültem más rottweilereknek is, mert nem csak a sajátot szeretem, de kedvelem őket úgy általában, mint rottweilerek. Későbbi almokból is jöttek és nagyon jó volt végig kísérni cseperedésüket.






Természetesen más kutyákkal jól kijönnek otthoni környezetben is, csak irányítani kell mindkét kutyát. A rotti mindig rottweilerül játszik , ami nem minden kutyának tetszik, ezért ellenségesen reagálhat, mint Kókusz is teszi időnként. Csipkedve harap, ugatva "háborog" , de Lilu pontosan tudja a határokat. Ezen a videón az látszik, hogy szeretné Kókuszt játékra bírni.



Ami speciális és rottweiler tulajdonságnak mondható, leginkább jellemző a mi kutyáinkra, hogy minden helyzetben domináns viselkedést mutatnak. 
Nem csak úgy tesznek, de ők döntően magabiztos, domináns, vezető típusú kutyák. Kontrólt igényelnek, inkább csendesíteni, mint tuningolni kell őket. 
Feleslegesen nem kell hergelni, harci játékot játszani velük. Aggódni és rettegni se kell, nem gonosztevők. 
Helyes neveléssel szocializációval. a próbálkozások nyesegetésével felnőtt korukra jól kezelhető kutyák lesznek. 
Okosak, intelligensek, sok foglakozást igényelnek az első évben, de a ráfordított idő, bőségesen megtérül.