Állatorvosnál

Mivel egészséges kutyáink vannak, igen ritkán megyünk orvosi rendelőbe. A védőoltás beadásához kihívjuk az orvost, már több évtizede. Így nincs alkalma a kutyáknak a rendelőhöz szokni és az orvoshoz sem. Amikor a kutya beteg és fájdalma van, még a szokásosnál is nyűgösebb, elutasítóbb. Legszívesebben elbújna, elrejtőzne és megpróbálná kialudni a fájdalmát. Ezt diktálja az ösztöne. Ezzel szemben mi minden mást akarunk tőle és bizony hívjuk, vonszoljuk, cipeljük idegen helyekre ahol még fájdalmat is okoznak neki. Minden rendelőbe menés nekünk is stressz, hiszen aggódunk a kutyáért, vagy, ha szűrővizsgálatra visszük, azért, hogy minden rendben legyen.  Bosszúságot okoz a várakozás, a sok-sok kutyás, na meg egyéb állatot hozó gazdi, akik elég önző módon csak saját magukkal törődnek.  Ráadásul kicsi a váró, tele van taszító, meg nagyon érdekes szagokkal is. 

Továbbra sem szeretném megszokni a rendelőbe járást, de bizony az ilyen helyzetekre is fel kell készülni.  Ennek helye, nem kell, hogy a rendelő legyen, elég, ha hasonló szituációkat gyakorolunk. 
Itt is fontos lenne, hogy lazán, felszabadultan kezeljük a kutyát, ami azért nem egyszerű. Viszont ha, nehezített körülmények között is gyakoroltunk, az lehet támpont, hogy akkor hogyan reagált a kutya, mi kötötte le, mivel lehetett motiválni, mikor kellett a fegyelmezéshez, a pórázzal való korrigáláshoz nyúlni? Stb. stb. 
Nem tilos feltenni a szájkosarat sem, ha félünk, hogy megharap valakit!  Természetesen ehhez is hozzá kell szoktatni előtte, pluszban még azzal is stresszezni hiba. Ha soha nem használtuk, jó eséllyel tiltakozni fog, igyekszik levenni. 
Idáig értem az írásban és nyomban ki is derült, hogy kölyökkutyát mi nem szoktunk rendelőbe vinni ! így csak azt tudom leírni, ahogyan  ritka alkalmakkor tenni szoktam. Régen természetes volt, hogy házhoz jön az állatorvos, így a beteg kutyát nem kellett megterhelni az utazással, idegen emberek elviselésével.
Sok éve tényleg ritka a betegség nálunk, az apró dolgokat megoldjuk magunk, komolyabb baj esetén meg specialistához megyünk. Viszont addigra egy jól nevelt, jól szocializált kutyánk van.
Nem mások igényei szerint jól nevelt, de a sajátunk szerint, így bárhol, bármikor én csak a kutyára figyelek,  és azt teszem, ami neki jó! 
Nem akarom sem az orvost, sem az asszisztens úgy kiszolgálni, hogy folyamatosan a kutyám ellenére teszek. 
Nem cél, hogy idegen emberek jól érezzék magukat és gyorsan könnyen letudják a vizsgálatot!  

Viszont kötelező olyan módon megmutatni a kutyát, hogy ők jól tudjanak dolgozni, helyes diagnózist állíthassanak fel ! 

Ezért, ha nem muszáj, nem veszem igénybe az asszisztens segítségét! Én emelem, én fektetem, forgatom, fogom le! Amikor egyedül kevés vagyok,  Győző jön, és ketten asszisztálunk az orvosnak ! Régen Győző tette ugyan ezt, egyedül.  Volt, hogy agresszívan reagált a kutya, de eszünkbe nem jutott, hogy ne tudnánk fegyelmezni, szorosan tartani.  
Miért nem bízzuk az asszisztensre? 
Mert, tudjuk, hogy a kutyáink „rottweilerek”. Távolságtartóan barátságosak, ám betegen mogorva fickók. 
Nagyon erős kutyák és nagyon erőteljesen fejezik ki nem tetszésüket, amitől aztán mindenki meg is ijed! 
Mondanak is sok „okosságot” – amin mi jókat mulatunk, és ha kell, kiigazítjuk a téves elképzelést !  Ma már megváltoztak a körülmények, más az elvárás a kutyától, de azért a rottweiler alapértékeit, még mindig szem előtt tartjuk!  A változás csak annyi, hogy pici kortól hagyom, hogy ismerkedjen idegen emberekkel a kutyám, de minden ilyen ismerkedést én kontrolálok és én irányítok. 
Bizony belekalkulálom azt is, hogy valaki rosszul nyúl hozzá és az nem fog a kutyának tetszeni. Megtanultam, gyorsan reagálni és „kiveszem” a kutyát abból a szituból, ahol nem érzi jól magát. 
Kölyökkutyánál semmi nem indokolja, hogy az asszisztens forgassa, húzza, vonja! Az egészséges kölyökkutyát a gazdi gond nélkül tarthatja a vizsgálat és az oltás alatt! Nem tilos a rendelőbe felkészülten menni.

Én így teszek, ha nagy ritkán rákényszerülök. Minden eszközt és az addig tanultakat bevetem. Van nálam Klikker, falat, labda stb. Nem követem el azt a hibát, hogy az utolsó pillanatban beesünk, kiszállunk az autóból és berángatom a váróba, vagy egyenesen a rendelőbe! Időt szánok rá, hagyom, hogy szimatoljon, felmérje a terepet.
Laza póráz, kicsi séta, majd pici „játék” szemembe néz, ül, lábhoz, amit a környezet ad. Természetesen motiváció, dicséret, jutalom, lazaság, mit bárhol máshol, vagy mintha otthon gyakorolnánk.  Helyben maradás is egy lehetséges feladat, de ha túl sok az elvonó inger, az nehéz így csak olyan kutyától kérem, aki ezt már tudja, mert megtanulta, milyen az a helyben maradás!
Mindig laza a póráz, nem feszegetem, nem rángatom, nem akarom, hogy azonnal megcsináljon valamit, kivárom, míg képes reagálni. Nem tanácstalanul várakozok, de gyorsan váltok, ha kell!

HA a falatra nem reagál, jön a labda, vagy pisszegés, vagy helyben alaki, vagy bármi. ami rám tereli a figyelmét. Amikor ellenáll, használom a korrigálást, a pórázt, a fegyelmezést is. 

Aztán, amikor kell, az utasítás is bejön, a vizsgáló asztalon!

Csakhogy ezek a kutyák addigra már ismerik a vezényszavakat, az utasító hangsúlyom is kötelező érvényű számukra. Fekszik, maradsz, áll, ül, nem-ezeket a rendelőben is használom ! így pontosan tudja a kutya mit is kell tennie! Természetesen a kölykök is ismerik az utasító hangom!  

Nekik is van kötelező érvényű feladat, amit ha ki akarnak kerülni makacsságból, vagy el akarnak menekülni „félelemből”, abból motivációval veszem ki, ha lehet, de ha nem akkor kezelem a pórázt! Rántom. kormányozom –cakk-cakk! De, ahogy kizökkentettem, megmozdítottam, máris  dicséret, biztatás, jutalom! 

Talán nem egyértelmű, de mindig haladunk, kilépünk a kellemetlen helyzetből. Lehet ez pár lépés, de lehet ez egy jobbra át, balra át vagy hátraarc is. „Elveszem”  a kellemetlen  ingert az orra és a szeme elől!  Adok egy másik tevékenységet neki, amire dicsérhetem! Megmondom, mit tegyen és a jól végrehajtott gyakorlatot dicsérem!  Láb, gyere, ül, maradsz, figyelj, nem, tovább, amit a helyzet diktál. 

Szóval, a cikis, nehéz helyzetek megoldásához, pont jók azok a helyek ahol kiszámíthatatlan viselkedésű emberek vannak.  Nem elkerülni kell, hogy meg ne ijedjen, de  megtanítani, hogy miként viselkedjen, mit várok tőle. Ezért megyünk forgalmas helyre, sok ember közé, zajos, szokatlan környezetbe, idegen helyre. Ezért szocializáljuk a kutyát! Persze mindig, úgy hogy figyelembe vesszük az életkorát, az ebből adódó viselkedésjegyeket, na meg a kutya jellemét, temperamentumát.  

Egy fontos gondolat idekívánkozik, ez eddig kimaradt, hogy miért is javasoljuk kihívni az állatorvost 10 hetesen, ami mára már egy kicsit elérhetetlen igény lett. 

1. Az egyik ok, hogy az állatorvoshoz döntően beteg kutyákat visznek. Az éppen, hogy csak alap immunizációval rendelkező kutyát nem tesszük ki a fertőzésveszélynek!  

2. A másik ok, hogy a kutya nevelését, szoktatását, a külső világgal való megismerkedését, nem negatív dolgokkal kezdjük! Mi sem, pedig hozzánk kötődik a kutya, ismer minket, megbízik bennünk!  Sem az első autóút, sem az idegen emberekkel, környezettel ismerkedés, nem lehet stressz forrás! 

3. Ok, a rossz tapasztalat, hogy előítéletesek a rottweilerrel, félnek tőle. Kevés a türelmes, kutya viselkedést helyesen értékelő állatorvos és asszisztens is. 

4. A kezdő gazda nem ismeri még a kutyát, ezért nem kezeli jól azt a helyzetet sem, amikor a kis rottweiler tiltakozik és ellen áll. Bizony ezt még ma is erőszakkal, kényszerítéssel, büntetéssel akarják megoldani. Nem sikerül és a kis rottweiler harap! 

Na, akkor agyon ijesztik a tulajdonost, a kezelhetetlen agresszív kutya vízióját vázolják fel! Ez aztán gyökeret is ver mindenki tudatában és rombolással indul a kiskutya élete.  Hosszú hónapok telnek el, mire valamelyest rendeződik a helyzet és a gazdi, nem a „leszoktatással” lesz elfoglalva. 


Ezért fogalmaztam meg már nagyon régen, hogy a kutya nevelését azonnal el kell kezdeni, ahogy hazavitted! Ezért nem hanyagoljuk el a nyakörvhöz, pórázhoz szoktatást, ezért (is) szoktatjuk autóhoz, ezért is ismertetjük meg idegen emberekkel, idegen szituációkkal. Pont ezért haladunk ilyen sorrendben, csak valahogy elfelejtettem ezt hangsúlyozni. A legsűrűbben előforduló helyzetekre „tréningezünk”, arra tanítjuk a kutyát, amit az egész életében tudnia kell.